A „Használható hagyományok – népi kézműves tudás átadása” című - EFOP-3.7.3-16-2017-00075 azonosítószámú projekt keretében 2018. februártól kezdődően folyamatosak a tudásátadási alkalmak, művészeti csoportok, műhelyfoglalkozások és foglalkozássorozatok zajlanak:

2019-ben 7 csoport működött Szegeden (népi játszóházi), Kecskeméten (2 db – népi játszóházi és hímző), Körösnagyharsányban (népi játszóházi), Kötegyánban (fazekas), Csanádpalotán (6 kézműves ág megismertetése) és Gyulán (hímző). E csoportok 2019. január-április közötti időszakban zárják egyéves tevékenységüket.

Folyamatosan zajlottak a csoportok foglalkozásai januárban is, Gyulán, Szegeden és Körösnagyharsányban 8 olyan alkalmat valósítottunk meg, amelyeken a résztvevők a választott népi kézműves szakágak technikáit, fortélyait sajátíthatták el.

A szegedi alkotócsoport műhelyfoglalkozásai január 31-én zárultak, ahol minden résztvevő emléklapot vehetett át a programban történő részvételéért.

3 alkotócsoport foglalkozásai zárultak februárban kiállítással – Kecskemét – hímző művészeti csoport, Gyula – hímző művészeti csoport, Kötegyán – fazekas foglalkozássorozat, s a megnyitókon minden résztvevő emléklapot vehetett át a programban történő részvételéért.

Március elején zárult 2 műhelyfoglalkozásunk egyéves tevékenysége, Kecskeméten (népi játszóházi) és Körösnagyharsányban (népi játszóházi). A résztvevők elégedettségüknek adtak hangot, mi pedig reméljük, hogy a későbbiekben a táborainkban, képzéseinken találkozhatunk velük.

Csanádpalotán (6 kézműves ág megismertetése) még egy művészeti ággal történő ismerkedés alkalmai és a zárókiállítás vannak hátra, ám a járvány terjedése miatt ezeket az alkalmakat későbbre halasztottuk.

A 2020-ban induló foglalkozássorozatok közül Békéscsabán, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete partnerségével megkezdődött az első foglalkozássorozat, melynek tagjai először az ékszerkészítés rejtelmeibe nyerhetnek betekintést, majd 2021. január végéig további öt szakággal is megismerkedhetnek.

Szintén megkezdte tevékenységét a kondorosi műhelyfoglalkozás is, ahol első alkalommal néprajzi előadást hallgathattak meg a résztvevők, majd a következő 11 alkalommal a népi kézművesség különböző anyagait, technikáit próbálhatják ki.

A 2020-ban induló foglalkozássorozatok közül a SINOSZ hallássérült és siket érdeklődői számára is megszerveztük és jeltolmács segítségével lebonyolítottuk az első foglalkozást.

Mindhárom csoportunk ideiglenesen felfüggesztette összejöveteleit, reméljük, mihamarabb alkalmunk lesz a folytatásra.

További csoportjaink indulását meghirdettük, a jelentkeztetés megtörtént (mézeskalács készítő, csipkekészítő, gyapjúszövő). A meghirdetett 30 helyre 50 fő jelentkezett, s közülük többen egyidejűleg több csoportba is. Az első foglalkozás időpontját a kialakult helyzetre tekintettel lemondtuk, amint lehetőség nyílik rá, beindítjuk a foglalkozássorozatokat a jelentkezett résztvevők számára.

 

Cs, márc. 28, 2024
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 29, 2024
2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL...
Cs, febr. 08, 2024
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Cs, jan. 04, 2024
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány,...
P, szept. 08, 2023
Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és...
Szo, júl. 15, 2023
Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024...
Sze, jún. 21, 2023
A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel...
Cs, jún. 08, 2023
Szent Iván Napi Vigadalom Békéscsaba, Szent István tér 2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig 18:00...
Sze, jún. 07, 2023
images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpg XXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A...