FELHÍVÁS - Akkreditált népi kézműves képzések és műhelyfoglalkozások 2021.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, a korábbi évekhez hasonlóan, 2021-ben is, a tavaszi és kora nyári hónapokban különböző típusú népi kézműves képzéseket és műhelyfoglalkozásokat szervez.

A kurzusok között találhatóak alap- és ráépülő ismereteket nyújtó műhelyfoglalkozások, amelyek elsősorban a választott kézműves szakma gyakorlati fortélyait hivatottak megismertetni, illetve a meglévő gyakorlati jártasságokat fejlesztik.

Innovatív módon, az EFOP-3.7.3-16-2017-00075 „Használható hagyományok – népi kézműves tudás átadása a Dél-alföldi régióban” című projekt keretében távoktatás módszertanával is tervezünk tudásátadást. A két szakágban történő tudásátadás nem zárul vizsgával, nem jár végzettséget biztosító dokumentum megszerzésével.

Szintén képzési ajánlataink közé tartoznak a Hagyományok Háza által akkreditáltatott tanfolyamok, amelyek a gyakorlati jártasság megalapozása mellett elméleti ismereteket is biztosítanak. Az akkreditált képzések vizsgával zárulnak és tanúsítványt adnak a résztvevőknek. Akik tanúsítványt szeretnének szerezni, számukra a belépés feltétele az érettségi, akiknek ez a végzettség nem áll rendelkezésre, számukra látogatási igazolást tudunk kiállítani a tanfolyamról. Az akkreditált képzések kedvezményes belépést biztosíthatnak az adott kézműves szakmák szakképesítést nyújtó képzéseibe (a megszerzett tudás beszámításával csökkenthető a szakképesítést adó tanfolyamok óraszáma és meghirdetett ára).


A teljes felhívás és a jelentkezési lap letölthető az alábbi linkekre kattintva:

bmne_akkreditalt_kepzesek_muhelyfoglalkozasok_felhivas.pdf

bmne_akkreditalt_kepzesek_muhelyfoglalkozasok_jellap.docx

bmne_akkreditalt_kepzesek_muhelyfoglalkozasok_adatkezelesi_tajekoztato.pdf

Rendhagyó tárlatlátogatásra invitálunk mindenkit!

A "Népi textíliák a mai életünkben” című országos pályázati kiállítás ugyan jelenleg is áll Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban, de sajnos a vírus miatt nem látogatható.
Dőljenek, hátra a fotelben, nézzék végig a videókat és gyönyörködjenek az alkotók szebbnél szebb munkáiban!
A kétrészes, összesen közel húsz-huszonöt perces film adjon mindenkinek örömet és reményt arra, hogy ez a rémálom rövidesen befejeződik és ismét visszatérhetünk a megszokott, vagy egy kicsit megváltozott életünkhöz.
A filmek az egyesületünk YouTube csatornáján bármikor megtekinthetők, azonban az alábbi két linkre kattintva máris láthatók.

Jó egészséget kívánunk ! #maradjotthon
Sze, nov. 10, 2021
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi...
K, szept. 07, 2021
FIGYELEM: Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2021. szeptember 20. A Békés Megyei Népművészeti...
H, júl. 26, 2021
Kedves Érdeklődők! A Békés Megyei Népművészeti Egyesület által 2021. őszén, Békéscsabán indítandó,...
H, júl. 26, 2021
A 2021. őszén induló képzések - képzési programok alapján készült - tájékoztatói az alábbiakban...
Cs, jún. 17, 2021
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított...
Cs, jún. 17, 2021
PROGRAMFÜZET: A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány...
Sze, jún. 16, 2021
Békéscsaba, Szent István tér 2021. június 20. 18:00 - 22:00 óráig
Cs, jan. 14, 2021
FELHÍVÁS A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Békés Megyei Népművészeti...
Cs, jan. 14, 2021
FELHÍVÁS - Akkreditált népi kézműves képzések és műhelyfoglalkozások 2021. A Békés Megyei...