A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989 óta szervez nyári népművészeti táborokat, melyet az idén 35. alkalommal valósítunk meg.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a foglalkozások helyszíne a Tégla Népművészeti Alkotóház (Békéscsaba, Orosházi út 32).

2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL eseményeire, ekkor zajlik a szakmai konferencia, s ekkor nyílik meg két helyszínen a kapcsolódó alkotói kiállítás. A pályázati felhívásra több mint 1400 alkotás érkezett be, melyből 932 db a kiállításon is szerepel, s a zsűri 66 db díjat ítélt oda a legmívesebbeknek.

Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő képzéseit, továbbá várunk jelentkezőket a népi játék és kismesterségek oktatója képzésre, illetve az akkreditált népi játszóházvezetői tanfolyamra is. A 12 szakág a következő: csipkekészítő, faműves, fajátékkészítő, fazekas, gyékény-, szalma-, csuhétárgykészítő, kályhás, kézi- és gépi hímző, kosárfonó, mézeskalács díszítő, nemezkészítő, népi bőrműves, szőnyegszövő, takács.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány, valamint a nádudvari Ady Endre Városi Művelődési Központ meghirdeti a XV. VÁNDORLEGÉNY Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot. A pályázattal a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok alkotókészségének fejlesztése érdekében lehetőséget kívánunk teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra, megmérettetésre, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére.

Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és műhelyfoglalkozásainak jelentkezési határidejét!

Az egyesületünk által meghirdetett akkreditált képzések és műhelyfoglalkozások első jelentkezési határideje 2023. szeptember 30-án lejárt.
Mivel további érdeklődők számára is biztosítani kívánjuk a jelentkezés lehetőségét, így a regisztráció határidejét 2023. október 30-ig meghosszabbítuk.

FELHÍVÁS

Akkreditált népi kézműves képzések és műhelyfoglalkozások
2023-2024.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi évekhez hasonlóan, a 2023-2024-as években is különböző népi kézműves képzéseket és műhelyfoglalkozásokat szervez az őszi, téli és a tavaszi hónapokban.

Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024 jelentkezési határidejét.
Az új jelentkezési határidő: november 30.

A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány meghirdeti a

XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL KONFERENCIÁJÁT és PÁLYÁZATÁT

Célja: pályázati, bemutatkozási és tanácskozási lehetőség a Kárpát-medencében tevékenykedő, népi textíliákkal – csipke, hímzés, nemez, szövés, viselet – foglalkozó közösségek és egyéni alkotók számára.

„Színhangulatok és a szakrális textíliák”

A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel igénybevételére.

A hitelfelvétel lehetőségeiről, a jogosultságról az alábbi honlapon találhatók részletes információk:

Szent Iván Napi Vigadalom
Békéscsaba, Szent István tér
2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig
18:00 - Vigadalom a városháza előtti téren

images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpgXXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren - június 30 – július 1.

2023. június 30., péntek
15.00    XVI. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorának nyilvános főpróbája
17.30    Sokszínű Békés megye – nemzetiségeink népzene- és néptánc hagyományai
18.15    „Idenézz a figurára!” – táncház a tér öt pontján
18.30    XXIII. Körös-völgyi Sokadalom és a Gyulai Várszínház 60. évadjának megnyitója
19.00    XVI. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora
20.30    Békés Megyei Néptáncgála a Tószínpadon

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989 óta szervez nyári népművészeti táborokat, melyet az idén 34. alkalommal valósítunk meg.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a foglalkozások helyszíne egyesületünk alkotóháza – Békéscsaba, Orosházi út 32.
Terveink szerint júliusban ÖT héten keresztül táborozunk, vagyis július 03-tól folyamatosan hirdetünk gyermekek, fiatalok és felnőttek részére népi kézműves alkotóborokat, képzéseket, és műhelyfoglalkozásokat.

A jelentkezés határidejét június 15-ig meghosszabbítottuk!

Jelentkezés: az online JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével.

Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő képzéseit, továbbá várunk jelentkezőket a népi játék és kismesterségek oktatója képzésre, illetve a népi játszóházvezetői tanfolyamra is. A 12 szakág a következő: csipkekészítő, faműves, fajátékkészítő, fazekas, gyékény-, szalma-, csuhétárgykészítő, kézi- és gépi hímző, kosárfonó, mézeskalács díszítő, nemezkészítő, népi bőrműves, szíjgyártó-nyerges, szőnyegszövő, takács.

Háromnapos szakmai tanulmányutat szervezett Erdélybe a Békés Megyei Népművészeti Egyesület még december elején, több mint ötven fő részvételével. A csoport különleges eseményre kapott meghívást, emellett a Covid-járvány miatt elmaradt szakmai tanulmányút is időszerű volt. A kirándulás megkoronázásaként a csoport részt vett a a magyarókereki református templomban megtartott hálaadó istentiszteleten, melynek „apropóját” lelkes, egyesületi bútorfestők munkájának gyümölcse adta.

Az Országos Képzési Jegyzék (röviden OKJ) tartalmazta a Magyarországon hivatalosan megszerezhető szakképesítések teljes listáját. A Jegyzék korábban körülbelül 900 szakképesítést tartalmazott, 2008-ra, egy korszerűbb szakképzési rendszer bevezetése után ez a szám a felére csökkent, 2020-tól pedig az OKJ megszűnt.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi évekhez hasonlóan, 2022-2023-as évben is különböző típusú népi kézműves képzéseket és műhelyfoglalkozásokat szervez az őszi, téli és a tavaszi hónapokban.
A kurzusok között találhatóak alap- és ráépülő ismereteket nyújtó műhelyfoglalkozások, amelyek elsősorban a választott kézműves szakma gyakorlati fortélyait hivatottak megismertetni, illetve a meglévő gyakorlati jártasságokat fejlesztik.
Képzési ajánlataink közé tartoznak továbbá a Hagyományok Háza által akkreditáltatott tanfolyamok, amelyek a gyakorlati jártasság megalapozása mellett elméleti ismereteket is biztosítanak.

A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren
június 24 - 26.

2022. június 24., péntek
15.00    A XV. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorának nyilvános főpróbája a sokadalmi színpadon
17.30    XV. Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző partnerszervezetekkel közösen, 1989 óta szervez nyári népművészeti táborokat, amelyet az idén 33. alkalommal szerettünk volna a szokott, hagyományos formában megrendezni. Sajnos a koronavírus járvány és talán a mi óvatosságunk is, ezt ismét megakadályozta.

Így idén is hasonlóan az elmúlt évekhez, a foglalkozások helyszínét áttettük az egyesületünk alkotóházába – Békéscsaba, Orosházi u. 32. Úgy gondoljuk, hogy kisebb csoportokba szerveződve jobban be tudjuk tartani a vírus elleni óvintézkedéseket is.

Programsorozat a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hetéhez csatlakozva a Tégla Népművészeti Alkotóházban (5600 Békéscsaba, Orosházi út32.)

2022. március 26-27-én, 9:00 - 16:00 óra
Nyitott Műhelyek - betekintési lehetőség a képzési csoportok munkájába.

!!!MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ - 2022. AUGUSZTUS 31.!!!

Kedves Érdeklődő! Az alábbiakban olvashatják a Békés Megyei Népművészeti Egyesület által 2022. őszén, Békéscsabán indítandó, államilag elismert szakképesítést és tanúsítványt nyújtó népi kézműves képzések felhívását, jelentkezési lehetőségeit.

Az elmúlt több mint 40 év alatt nagyon sokan szerezték meg nálunk a népi kézműves szakmákban - például kosárfonó (alapfokú), hímző, szövő, fafaragó, nemezelő, csipkekészítő, fazekas, gyékény-, csuhé-, szalmatárgy-készítő, bőrműves, szőnyegszövő, takács stb. – a középfokú, továbbá a ráépülő népi játék és kismesterségek oktatója képzésnél a felső-középfokú szakképzettséget.

A Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara befogadta 3 napra a hazai és határon túli népi textiles alkotók többszáz fős, nyitott, érdeklődő csapatát. Előadóink a szakma hazai elismert szaktekintélyei mellett külföldről - Kirgizisztánból, Kazahsztánból, Dél-Koreából, Bulgáriából és Törökországból - meghívott, illetve a Türk Államok Szervezete által delegált szakemberek voltak. Jól megfért egymás mellett a jurták hagyományos textíliáiról, s azok szimbólumainak jelentéséről szóló előadás, illetve a kenderszövetből készült termékek 3D virtuális tervezési módszerének bemutatása is. Épp úgy, mint ahogy az „ÜNNEPRE KÉSZÜLVE” – ÜNNEPI ALKALMAK NÉPI TEXTÍLIÁI című pályázati kiállításban is láthatjuk a hagyományost, s az eredeti által inspirált mai viseleteket.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület 1990-ben alakult. Célkitűzése a népi kézműves hagyományok gyűjtése, ápolása, továbbéltetése. Az elmúlt 30 év országos szinten is meghatározó és elismert szervezetté vált. Tagsága 33 főről 420 főre növekedett.
A három évtized alatt szervezetünk tevékenysége kiszélesedett, székhelyünk Békéscsabán található, eseményeink jelentős részét Békés megyében valósítjuk meg.

Az alábbi linkre kattintva letölthető a XVIII. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ PÁLYÁZATI KIÁLLÍTÁS meghívója:

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi évekhez hasonlóan, 2021-2022-es évben is különböző típusú népi kézműves képzéseket és műhelyfoglalkozásokat szervez a téli és a tavaszi hónapokban.

A kurzusok között találhatóak alap- és ráépülő ismereteket nyújtó műhelyfoglalkozások, amelyek elsősorban a választott kézműves szakma gyakorlati fortélyait hivatottak megismertetni, illetve a meglévő gyakorlati jártasságokat fejlesztik.

Egyesületünk kiemelten fontosnak tartja a tudásátadást, ennek érdekében képzéseket szervez, szakköröket működtet, táborokat valósít meg, konferenciákon, tapasztalatcsere alkalmakon népszerűsíti a népi kézművességet. Tudásátadásainkról alábbi kisfilmünkben ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.

2021. őszén államilag elismert szakképesítésre felkészítő, illetve akkreditált képzéseket indítunk, melyekre szeretettel várjuk jelentkezőinket!

FIGYELEM: Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2021. szeptember 20.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület 2021-ben is megszervezi a „VÁNDORLEGÉNY” Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat Dél-alföldi fordulóját.

Kedves Érdeklődők! A Békés Megyei Népművészeti Egyesület által 2021. őszén, Békéscsabán indítandó, államilag elismert szakképesítést és tanúsítványt nyújtó népi kézműves képzések felhívását, jelentkezési lehetőségeit olvashatják.
Az elmúlt több mint 40 év alatt nagyon sokan szerezték meg nálunk a népi kézműves szakmákban - például kosárfonó (alapfokú), hímző, szövő, fafaragó, nemezelő, csipkekészítő, fazekas, gyékény-, csuhé-, szalmatárgy-készítő, bőrműves, szőnyegszövő, takács stb. – a középfokú, továbbá a ráépülő népi játék és kismesterségek oktatója képzésnél a felső-középfokú szakképzettséget.
Reménykedünk abban, hogy 2021 őszétől is több kurzust elindíthatunk, azaz sok olyan jelentkezőnk lesz, akik a népi kézművességben továbbviszik az elődeink által létrehozott, vagy megalkotott formarendszert és motívumvilágot, s a tárgyak létrehozásához szükséges tudást.

A képzésekre jelentkezni elsősorban online - az alábbi linkre kattintva -, vagy a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével lehet:

A  2021. őszén induló képzések - képzési programok alapján készült - tájékoztatói az alábbiakban elérhetők. 

A képzési programokhoz való hozzáférést az ügyfelek, a képzésben részt vevő személyek és a felnőttképzéséért felelős miniszter részére biztosítjuk. Bővebb információért kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz (Békés Megyei Népművészeti Egyesület Irodája, 5600 Békéscsaba, Orosházi út 32., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;  +36 30 299-7789)

A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren
2021. június 25 - 27.

2021. június 25., péntek
16.00    XIV. Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok

PROGRAMFÜZET:

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány különböző partnerszervezetekkel közösen 1989 óta szervez nyári népművészeti táborokat, amelyet az idén 32. alkalommal szerettünk volna a szokott, hagyományos formában megrendezni. Sajnos koronavírus járvány és talán a mi óvatosságunk, ezt ismét megakadályozta.

Hasonlóan az elmúlt évhez, a foglalkozások helyszínét áttettük az egyesületünk alkotóházába – Békéscsaba, Orosházi u. 32.  Úgy gondoltuk, hogy kisebb csoportokba szerveződve jobban be tudjuk tartani a vírus elleni óvintézkedéseket is.

Békéscsaba, Szent István tér
2021. június 20. 18:00 - 22:00 óráig

FELHÍVÁS

A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány meghirdeti a

XVIII. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL KONFERENCIÁJÁT és PÁLYÁZATÁT

Célja: pályázati, bemutatkozási és tanácskozási lehetőség az országban tevékenykedő, népi textíliákkal foglalkozó közösségek és egyéni alkotók számára.

„ÜNNEPRE KÉSZÜLVE” - ÜNNEPI ALKALMAK NÉPI TEXTÍLIÁI -

Alkategóriák

Cs, márc. 28, 2024
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 29, 2024
2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL...
Cs, febr. 08, 2024
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Cs, jan. 04, 2024
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány,...
P, szept. 08, 2023
Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és...
Szo, júl. 15, 2023
Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024...
Sze, jún. 21, 2023
A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel...
Cs, jún. 08, 2023
Szent Iván Napi Vigadalom Békéscsaba, Szent István tér 2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig 18:00...
Sze, jún. 07, 2023
images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpg XXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A...