PROGRAMFÜZET:

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány különböző partnerszervezetekkel közösen 1989 óta szervez nyári népművészeti táborokat, amelyet az idén 32. alkalommal szerettünk volna a szokott, hagyományos formában megrendezni. Sajnos koronavírus járvány és talán a mi óvatosságunk, ezt ismét megakadályozta.

Hasonlóan az elmúlt évhez, a foglalkozások helyszínét áttettük az egyesületünk alkotóházába – Békéscsaba, Orosházi u. 32.  Úgy gondoltuk, hogy kisebb csoportokba szerveződve jobban be tudjuk tartani a vírus elleni óvintézkedéseket is.

Terveink szerint júliusban négy héten keresztül táborozunk, vagyis július 05-tól folyamatosan hirdetünk gyermekek részére népi kézműves foglalkozásokat, a felnőtteknek felnőtt kézműves képzéseket, műhelyfoglalkozásokat.

Mind a gyermekek, mind a felnőttek együttlétének célja a tárgyformálás, a népi kismesterségek tudásátadása.

A résztvevők az egy hét alatt megismerkednek a magyar népművészet számukra még ismeretlen területeivel, illetve a meg lévő tudásukat, gyakorlati jártasságukat bővíthetik.

 

Jelentkezés: 2021. június 10-ig, elsősorban az online: JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével (esetleg a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével).

Bővebb információ: Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békéscsaba, Orosházi u. 32. telefon: 30-299-7789. Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Honlapunkon: www.bmne.hu, illetve Facebook oldalunkon.

 

Nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik a választott népi kézműves szakmát szeretnék megismerni, vagy meglévő tudásukat elmélyíteni!

 


Letöltések:

bmne_nyari_tabor_2021_programfuzet.pdf

bmne_nyari_tabor_rendhagyo_2021_felhivas.pdf

bmne_nyari_tabor_rendhagyo_2021_jelentkezesi_lap.doc

bmne_nyari_tabor_rendhagyo_2021_adatkezelesi_taj.pdf

P, febr. 24, 2023
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 09, 2023
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Sze, jan. 11, 2023
Háromnapos szakmai tanulmányutat szervezett Erdélybe a Békés Megyei Népművészeti Egyesület még...
Sze, jan. 11, 2023
Az Országos Képzési Jegyzék (röviden OKJ) tartalmazta a Magyarországon hivatalosan megszerezhető...
K, szept. 13, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi...
Cs, jún. 02, 2022
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított...
K, márc. 29, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
P, márc. 25, 2022
Programsorozat a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hetéhez csatlakozva a...
Cs, márc. 17, 2022
!!!MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ - 2022. AUGUSZTUS 31.!!! Kedves Érdeklődő! Az...