December16-án rendeztük meg a hagyományos egyesületi karácsonyi összejövetelt, mely minden évben a számvetés, azaz az éves beszámoló alkalma is. Háromévenként itt kerül sor a tisztújításra, idén is ez az alkalom következett. A közgyűlésen résztvevő tagok döntése alapján az elnök ismét Pál Miklósné, a titkár továbbra is Dr. Illés Károlyné. A 7 tagú vezetőségben mindösszesen 1 fő változás történt, a Felügyelő Bizottság tagjait újraválasztották a jelenlévők. Mindez az eddigi vezetőségi munka pozitív megerősítését jelzi.

A közgyűlés köszöntötte Pál Miklósné elnököt Békés Megyéért kitüntetése alkalmából.

A választást követően az egyesület által alapított kitüntetések átadására került sor.

A Békés Megyei Néptáncszövetség közreműködésével megvalósuló zenés-táncos műsort Nagy József, vezetőségi tag ünnepi köszöntője, majd a gyertyagyújtás követte. A közös ebéddel záruló rendezvény hozzájárul a közösség épüléséhez, erősödéséhez.

P, febr. 24, 2023
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 09, 2023
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Sze, jan. 11, 2023
Háromnapos szakmai tanulmányutat szervezett Erdélybe a Békés Megyei Népművészeti Egyesület még...
Sze, jan. 11, 2023
Az Országos Képzési Jegyzék (röviden OKJ) tartalmazta a Magyarországon hivatalosan megszerezhető...
K, szept. 13, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi...
Cs, jún. 02, 2022
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított...
K, márc. 29, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
P, márc. 25, 2022
Programsorozat a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hetéhez csatlakozva a...
Cs, márc. 17, 2022
!!!MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ - 2022. AUGUSZTUS 31.!!! Kedves Érdeklődő! Az...