Egyesületünk, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, különböző partnerszervezetekkel közösen 1989 óta szervez nyári táborokat. Idén 31. alkalommal szerette volna megrendezni a békéscsabai népművészeti táborokat, melyeket a szokott, hagyományos formában a koronavírus járvány megakadályozott. A kormányrendelet értelmében augusztus 15-ig nem lehet rendezvényeket szervezni. Viszont a gyermektáborokat és a felnőttképzést már engedélyezik, a járványügyi korlátozások betartása mellett. Ez adta az ötletet, hogy tervezett programunkat más formában, s ha nem is teljes egészében, de legalább részben megvalósítsuk.

A foglalkozások helyszínét áttettük az egyesületünk alkotóházába – Békéscsaba, Orosházi u. 32.  Úgy gondoltuk, hogy kisebb csoportokban szerveződve jobban be tudjuk tartani a vírus elleni óvintézkedéseket is.

Terveink szerint június 22-tól – kivételt jelent a július 13-al és 20-al kezdődő hét – folyamatosan hirdetünk gyermekek részére népi kézműves napközis táborokat. A július 17-el és 20-al kezdő héten pedig felnőtt kézműves képzéseket, műhelyfoglalkozásokat tartunk.

Mind a gyermekek, mind a felnőttek együttlétének célja a tárgyformálás, a népi kismesterségek tudásátadása.

A résztvevők az egy hét alatt megismerkednek a magyar népművészet számukra még ismeretlen területeivel, illetve a meglévő tudásukat, gyakorlati jártasságukat bővíthetik.

Jelentkezés: 2020. június 15-ig, a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével, illetve az online JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével.

Bővebb információ: Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békéscsaba, Orosházi u. 32., telefon: 30-299-7789, 30-163-9673. Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Honlapunkon: www.bmne.hu, illetve Facebook oldalunkon.


Letöltések:

nyari_tabor_rendhagyo_formaban_2020_felhivas.pdf

nyari_tabor_rendhagyo_formaban_2020_jellap.doc

nyari_tabor_rendhagyo_formaban_2020_adatkezelesi_tajekoztato.pdf

Cs, febr. 29, 2024
2024. március 8-10 között Békéscsabán kerül sor a XIX. KÁRPÁT - MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL...
Cs, febr. 08, 2024
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Cs, jan. 04, 2024
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a debreceni Kézműves Alapítvány,...
P, szept. 08, 2023
Meghosszabbítjuk a Békés Megyei Népművészeti Egyesület akkreditált képzéseinek és...
Szo, júl. 15, 2023
Meghosszabbítottuk a már korábban meghirdetett XIX. KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPI TEXTILFESZTIVÁL - 2024...
Sze, jún. 21, 2023
A Népi játék és kismesterségek oktatója képzésben résztvevők számára lehetőség van Képzési hitel...
Cs, jún. 08, 2023
Szent Iván Napi Vigadalom Békéscsaba, Szent István tér 2023. június 24. 18:00 - 22:00 óráig 18:00...
Sze, jún. 07, 2023
images/cikkek/2023/koros_volgyi_2023_reszletes_prospektus.jpg XXIII. KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM - A...
P, febr. 24, 2023
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...