Az „Innováció a kézművességben” című projekt keretében a „Múlt a jelenben” – hagyományőrző műhelyek elindításánál nem titkolt szándékunk volt, hogy a műhelyfoglalkozáson készült alkotásokkal benevezzünk az „Élő népművészet” XVII. Országos Népművészeti Pályázatra. Műhelyeinkből szép számmal kerültek ki olyan alkotások, amelyek formavilágával, minőségi kivitelezésével elérte azt a színvonalat, hogy bátran állítottuk csoportjainkat a megmérettetés elé.

A hímző műhely tagjai egy békéscsabai szűcshímzés újszerű feldolgozásával díszített lakástextil kollekcióval, a könyvkötő és rézműves műhely résztvevői a szlovák énekeskönyv – Tranoscius – továbbgondolásával rézveretes, bőrkötéssel készített könyvekkel, a festett bútor műhely pedig egy komplett békéscsabai motívumokkal festett szobabelsővel pályázott.

A szakértő zsűri véleménye alapján a benevezett valamennyi alkotás részt vehetett az „Élő népművészet” XVII. Országos Népművészeti Kiállítás Dél-alföldi tárlatán Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban, valamint ezen felül a festett bútor kollekció díjazásban is részesült. Büszkeségünket még tovább növeli, hogy az ONK országos zsűrije az alkotásokat beválogatta a 2021-ben Budapesten megrendezésre kerülő országos kiállítás anyagába is.

P, febr. 24, 2023
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 09, 2023
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Sze, jan. 11, 2023
Háromnapos szakmai tanulmányutat szervezett Erdélybe a Békés Megyei Népművészeti Egyesület még...
Sze, jan. 11, 2023
Az Országos Képzési Jegyzék (röviden OKJ) tartalmazta a Magyarországon hivatalosan megszerezhető...
K, szept. 13, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi...
Cs, jún. 02, 2022
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított...
K, márc. 29, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
P, márc. 25, 2022
Programsorozat a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hetéhez csatlakozva a...
Cs, márc. 17, 2022
!!!MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ - 2022. AUGUSZTUS 31.!!! Kedves Érdeklődő! Az...