EFOP-1.3.5-16-2016-00026 - "Közösségek fejlesztése a népművészet eszköztárával Békés megyében"
Szakmai fórum II.

A projekt keretében tervezett 4 db fórum közül a második alkalommal a Fenntartható fejlődés – lehetőségek a projektben címmel szerveztünk eseményt 2018. július 19-én, Békéscsabán. Partnerszervezeteink mindegyike több fővel is képviseltette magát az eseményen. Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és megnyitotta a fórumot. A megnyitót követően a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy betekinthessenek az Országos Komplex Népművészeti Tábor munkájába.

A tábor bejárása során szinte valamennyi népi kézműves mesterség tudásátadásának helyszíneit látogatták meg. Brczán Éva, hímző oktató előadásában a népi kézműves közösségek fenntarthatóságáról beszélt, amelyre szemléltetésnek a deszki hímzőkultúra továbbélésére működő közösségek mindennapjaiból hozott példákat. Vágvölgyi Gusztáv, közösségi vállalkozás fejlesztő előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy mi akadályozza és mi segíti a közösségek fejlődését. Jankó Erzsébet, a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője az általa vezetett közművelődési szervezet tevékenységét mutatta be, hogy miként járul hozzá a település társadalom- és gazdaságfejlődéséhez. A fórum kerekasztal-beszélgetéssel fejeződött be, ahol a partnerek közösségeinek fenntarthatóságáról és fejlődési lehetőségeiről folyt az eszmecsere, valamint röviden beszámoltak egymásnak a projekt helyszínein folyó tevékenységekről. A jó hangulatú és igen hasznos tanácskozás új ismereteket és további motivációt biztosított a jelenlévők számára a projekttevékenységekhez.

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA.jpg (1453×1004)

P, febr. 24, 2023
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
Cs, febr. 09, 2023
Egyesületünk 12 népi kézműves szakágban hirdeti meg államilag elismert szakképesítésre felkészítő...
Sze, jan. 11, 2023
Háromnapos szakmai tanulmányutat szervezett Erdélybe a Békés Megyei Népművészeti Egyesület még...
Sze, jan. 11, 2023
Az Országos Képzési Jegyzék (röviden OKJ) tartalmazta a Magyarországon hivatalosan megszerezhető...
K, szept. 13, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány a korábbi...
Cs, jún. 02, 2022
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított...
K, márc. 29, 2022
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, különböző...
P, márc. 25, 2022
Programsorozat a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hetéhez csatlakozva a...
Cs, márc. 17, 2022
!!!MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ - 2022. AUGUSZTUS 31.!!! Kedves Érdeklődő! Az...